Sumó -bár átkereszteltem egy rá jobban illő névre írásomban így fogom hívni- szóval Sumó hamar belopta mindenki szívébe magát elevenségével, kedvességével, játékosságával. Ekkor még nem sejtettem -akár Pelikán József a Tanúban- milyen feladat szakadt a nyakamba a kölyökkutyával. Sumó viselkedésében voltak olyan elemek amelyek arra utaltak, hogy nem egy átlagos egyéniség. Határtalan önbizalommal járkált fel-alá, nem félt különösebben senkitől és semmitől, rettenetesen kíváncsi volt és erőszakos, minden érdekelte amit látott. Farkincájával vagy csóvált de úgy, hogy a hátsója majdnem szétesett, vagy az égnek meresztette mint egy villámhárítót. Az csak otthon került alapállásba . Lelkesen nyuvasztotta kutyatársait. Egy jámbor idősebb skót juhászt hosszú szőrénél fogva ráncigált, játszópajtársait szabályosan a földbe döngölte bírkózás közben, némelyikkel szabályosan feltörölte a placcot. Ezek a jelek mind-mind arra utaltak, hogy Sumó domináns kutya. Pont ez hiányzott egy kezdő kutyásnak!

Eljött az ideje, hogy látogatást tegyünk Mártánál az állatorvosnál. Megkapta az első oltásait a oltássorozatból, a féreghajtó tablettákat és a doktornő megvizsgálta. Először leonberginek nézte de miután fény derült a családfára megjegyezte, hogy jól sikerült keverék. Sumó a szurikat rezignáltan, nyikkanás nélkül tűrte. Márta azt jósolta, hogy mire felnő nagytestű, kb. 50 kg-os kutya lesz tekintettel a sarplaninac nagymamára. Nem tévedett. Ettől fogva több mint egy éven keresztül marékszám tömtem Sumó pofájába a Lavet csonterősítőt mellé pedig multivitamint. A sajtízű tablettákat imádta. Úgy ette őket mint ló a kockacukrot. Éhenkórászkának teljesen mindegy volt mit kap enni, a marék vasszöget a vagy sódert ugyanúgy megette volna mint a kölyöktápot. Kiszedtem a pofájából követ, betondarabot, sörösüveg-szilánkot, fadarabokat, koszos csontot, teniszlabdát, PET palackot, Swatch órámat darabokban stb.

Egy napon megtörtént vele az első baleset. Addig eszetlenkedett egy ajtó előtt amíg a nehéz vas az egyik mellső mancsára csukódott. Na, akkor hallottam először azt a magas hangú panaszos nyüszítést amivel a kutyák fájdalmukat jelzik. Sumóban egy gyerekszínész veszett el. Panaszosan emelgette mancsát és nyihogó-nyüszögő hangokkal jelezte, hogy ő most rendkívül súlyosan megsérült. Természetesen járni nem tudott, inkább nem akart. Elégedetten himbálózott a sporttáskában amiben lélekszakadva vittem föl Mártához. Életem végéig bűntudat gyötört volna háromlábú, nyomorék kutyám láttán. Természetesen csonttörésről szó sem volt, mindössze egy körömágysérülés történt, ami meglehetősen fájdalmas, de szerencsére szépen meggyógyult. 

Sumót reggelente magammal vittem könyvet árulni. Ha éppen nem szökésben volt, galambokat kergetett vagy más kutyákat gyepált. A fennmaradó időben aludt. Annyira rossz volt, hogy egy idő után pórázra kellett kötnöm. Hevenyészett ágyat csináltam neki, kis kék törölközőjével betakartam. Csak fekete pofácskája látszott ki, meg szanaszét álló fülei. Ekkor jelentek meg az első "zarándokok". Egyetemista lányok voltak akik az ABC-be jöttek vásárolni de nem bírtak ellenállni a kiskutyának. Sumó remek csajozónak bizonyult. Valahogyan elérte, hogy a legcsinosabb lányok dögönyözzék. Szoknyavadászként rengeteg ziccert használhattam volna ki abban az időben. Némi irigységgel konstatáltam, hogy kutyám jóval szebb mint én.