Vörös betyár. Nagyanyám hívta így a falujában élő gyerekkori játszótársamat aki égetnivalóan rossz kölök volt. Kutyámra ennél találóbb jelzőt jelenleg nem tudok.
A történet 1996-ban kezdődött. Egér, hörcsög és tengerimalac generációk gondozása és felnevelése után akkoriban értem meg lelkileg a kutyatartásra. Újra elkezdtem mindenféle kutyás könyvet bújni. Természetesen csak fajtatiszta ebek jöhettek szóba. Bullterrier. Hmm... Mokány, határozott, vagány, játékos, jókiállású, okos. És tojásfejű, legfőképpen terrier. Konok, brutális, az emberekkel ugyanakkor barátságos. Akkoriban könyvet árultam egy közért előtti placcon. Rendszeresen arra járt egy bullterrieres. Tetszett, tetszett a kutya de nem találtam elég intelligensnek. A legrosszabb az volt, hogy az emberek rettegtek tőle. A pittbullok ellen például médiahadjárat indult. Megskalpolt öregasszonyokkal, kinyuvasztott gyerekekkel riogatták a népet. Nem akartam, hogy megmérgezzék újdonsült kutyámat, mégha távoli rokona is a pitbullnak. Project léállítva.
Megismerkedtem egy elvarázsolt egyetemista párral. A fiú torzonborz vörös hajú, rőtszakállú, szemüveges, tarisznyás hobókülsejű. A lány művészkinézetű. Talán néprajzosok lehettek, már nem emlékszem. Velük volt egy magas, fekete, hosszúszőrű szuka. Kelta. Egy jól sikerült németjuhász- sarplaninac (szerb farkasölő) keverék. Egy szép napon Keltát megugrotta egy Dingó nevű hannoveri véreb. Dingó nagy csavargó volt. Végigcsajozta a környéket. Szerelmük gyümölcse lett egy alom kiskutya. Az egyetemisták a megmaradt utolsó kölyköt felajánlották nekem. Már nem nagyon tudták etetni, mert rettenetesen beles volt. Kiette az ösztöndíjükből őket. A Pacsirta utcából az ott lakók segélycsomag gyanánt hordták a kaját. Köztük egy idős, fehérhajú, joviális úr.
Május volt. Szép napos idő. Munka után elindultam kutyanézőbe. Az egyetemisták kis kommunában éltek egy régi kertesházban. Bementem a kertkapun. Megláttam Keltát. De, hol van a kölyke? Éppen szajrézott. Az egyik lány porszívózás után ki akarta rázni a porzsákot a kis szaros meg elkapta és majdnem megette. Úgy kellett a szájából kirángatni. -Sumó,Sumó!Mit csinálsz, hagyd abba!-kiabálta a lány. Több se kellett Sumónak Kelta után eredt. Bepróbálkozott hátha van még teje az anyjának. Lett égtelen sivalkodás, ugatás. Kelta jól megverte, majd megfordult és a hátsó lábaival elkezdett kotorni betemetve Sumót porral és földdel. Ő megrázta magát. -Ez a kutya kell nekem!- villant át az agyamon. Még nem tudtam mire vállalkozom. Összehaverkodtam vele. Az egyetemisták odaadták ajándékba. Pontosabban egy korsó sörért. A sörözés elmaradt. Mea culpa.
A kis vakarcs egy darabig jött velem. Aztán lefeküdt és nem volt hajlandó tovább menni. Fölnyaláboltam. 3 hónaposan 12 kg volt. A kezemben cipeltem hazáig, dőlt rólam a víz pedig sosem voltam gyenge gyerek. A folyosón letettem és jól megnéztem a délutáni fényben. Erős, jóhúsban lévő kiskutya volt. Bundája rozsdavörös. Kifejezetten szép pofájú, jó kiállású. Fülei feketék és bársonyosak. Pofáján a fekete szőr maszkká állt össze. Hátától egeszen a farka végéig fekete sáv futott végig. Pocakja még kopasz de már kezdett megjelenni a piszkosfehér inkább tojáshéj színű aljszőre. Csutkapöcsén kis fekete pamacs. Mancsai rozsdavörösek, fekete karmokkal és talppárnákkal, ujjai között finom szőr a hasán lévővel megegyező színben. Homlokát állandóan ráncolta, mint Yoda a jedimester. Borostyán és rozsdabarna árnyalatú szemei szinte világítottak. Átható komisztekintet. Ez a kutya okos. Nem is kicsit.
Sumó megingathatatlan önbizalommal lépett be az ajtón. Meg sem állt a nagyszobáig. Az otthoniak felkiáltottak meglepetésükben.
